Fordul a szél: a magyar álláspont diadalmaskodott az ENSZ-ben
„Ez azt jelenti, hogy teret nyert a régóta hangoztatott álláspontunk” – fogalmazott Szijjártó Péter.
Közúti veszélyeztetés miatt felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását indítványozza az ügyészség Jeddi Árpád Levente kamionsofőrrel szemben, aki arról híresült el, hogy tavaly ősszel videóra vette, ahogy ráhúzza a kormányt a Calais-nál az út szélén haladó migránsokra.
A Mandineren is látható volt tavaly novemberben az a videó, melyen egy magyar kamionsofőr ráhúzza a kormányt az út szélén, a leállósávban gyalogló migránsokra Calais-nál. Eközben a férfi folyamatosan szitkozódott, és azzal fenyegetőzött, hogy leszúrja őket, mert megpróbáltak felmászni az autójára és behajtották a visszapillantó tükrét.
A kamionos, Jeddi Árpád Levente most kapta meg a vádiratot, amit közzé is tett a Facebookon. Eszerint az ügyészség közúti veszélyeztetés miatt felfüggesztett szabadságvesztés kiszabását indítványozza, valamint azt, hogy mellékbüntetésként tiltsák el valamennyi időre a járművezetéstől – írja az Index. A vádiratból kiderül továbbá, hogy Jeddi kábítószerrel való visszaélés miatt már volt büntetve.
Jeddi a Facebook oldalán úgy kommentálta a vádiratot, hogy az ügyészség nem vette figyelembe, hogy a normál körülményekhez képest őt folyamatos szélsőséges inzultusok érték és nem is volt esélye, hogy betartsa a közlekedési szabályokat, miközben „nyílt támadás, nyilvános rongálás áldozatául esett”. Azt is hangsúlyozta, hogy magatartásával sem személyi sérülést, sem dologi kárt nem okozott. (Ez ugyanakkor nem is szükséges a közúti veszélyeztetés megállapításához.) Felrója továbbá, hogy az ügyészség meg sem kíséreli az egyéb szabálysértők (feltehetően a migránsok) felelősségének feltárását.